Túl veszélyes ez nekem

Az elmúlt évek alatt egyre többször éreztem azt, hogy bizonyos közlekedési formák nagyobb biztonságot nyújtanak a másiknál. Meg is fordíthatnám: egyesek sokkal inkább magukban hordozzák a veszélyes üzemet. Gyerekkorom óta biciklizem, úgy nőttem fel, hogy egész nap több tíz kilométert tekertünk a városban. Amikor csak lehetett bicajoztunk. Aztán 15 évesen jött a robogó, később a nagyobb motorok, egészen az 1000 köbcentis sport/túra motorig. Alig múltam tíz, amikor már egyedül vittem az autót (természetesen forgalomtól elzárt helyeken, többnyire földutakon), a jogsit persze csak akkor kaptam meg, amikor 17 lettem.

Autó, motor, gokart. Sokáig ez tette ki az életem. Sok-sok kilométer és levezetett óra alatt egyetlen utcai balesetem nem volt (motorral versenypályán volt egy könnyed esésem és gokarttal a versenypályán is voltak kisebb-nagyobb ütközések, de egyik miatt sem kerültem hetekre kórházba). A repülés mindig is vonzott, de úgy tekintettem rá, hogy a földi közlekedéshez képest lényegesen nagyobb kockázatot és veszélyt rejt.

Mindezt csak erősítette bennem az, hogy a környezetemben mindenki hasonlóan gondolkodott a repülésről. Túl veszélyes. Természetesen nem volt közöttük pilóta.

Mindig is vonzott a repülők és a repülés világa, de túl nagy rizikót jelentett az, hogy én pilóta legyek. Hiszen a repülés veszélyes dolog. Hiába tudtam mindent a fizikájáról, ugyanis a BME Közlekedésmérnöki karán elég sok fizikát, áramlástant stb. tanultunk. Számoltam én felhajtóerőt, légcsavar vonóerőt, tudtam, hogy a fizika miatt fent marad a gép, amíg szárnya van, addig tuti repül, de mi van ha mégis történik valami. Akkor nincs esélye az embernek. Most 4 év repülés után tudom, hogy egy komoly vészhelyzethez igen sok tényező kell. Még ha gond adódik, akkor is elég nagy eséllyel lehet menteni a helyzetet, kivéve, ha pl. leszakad a szárny. Szerencsére nem ez a leggyakoribb oka a baleseteknek.

       

Ismersz valakit, aki pilóta szeretne lenni? Ez biztosan érdekli majd! Most névre szóló dedikálással is kérheted! Érdekel a könyv!

A fordulópont

Néhány éve kikeveredtem a bátonyterenyei reptérre, ahol épp egy sárkányrepülős készülődött kora este a felszálláshoz. Pár percet sikerült vele beszélgetni és akkor jött egy sorsfordító mondat tőle a veszélyeket illetően:

„Nézzük meg, hogy évente hány motoros hal meg a Mátrában…”

A lényeg az volt, hogy a motorozás veszélyes, de azt is lehet ésszel csinálni. Én pedig tudtam ésszel csinálni, hiszen pont akkoriban jártam az országot az 1000-es, 150 lóerős motorommal. Soha nem volt gond utcán, még csak necces helyzet sem. Mindig 100 százalékos odafigyeléssel mentem és hozzáteszem nem mentem vadállat módjára, de a sebességeket sem tartottam be mindig. Ilyen motorral nehéz. A lényeg, hogy a fenti mondat átlendített és nekiálltam vadul keresgélni, hogy miként lehetek pilóta.

Ez majdnem napra pontosan 5 éve volt. Akkor döntöttem el, hogy belevágok. Már csak az volt a kérdés, hogy hol és milyen géppel. Bő fél évvel később már a vitorlázógéppel róttuk az iskolaköröket, később pedig a gyorsabb haladás és a több repült idő miatt átmentem MOVIT-ra majd motoros gépre. Mára már 170 repült órám van és rájöttem arra, hogy vannak túl veszélyes dolgok az életemben, lehet abba kellene hagyni belőlük valamit… Persze nem a repülést, hiszen a négy év és 170 repült óra után bebizonyosodott, hogy lényegében minden közlekedési mód veszélyesebb, mint a repülés.

Egy friss sztori!

Néhány hete egy pénteki délután repültem egyet Esztergomból. Budapestről kijutni nem vészes, szűk egy óra alatt oda lehet érni. A 10-es út elég lassú a folyamatos nagy forgalom és a sok lakott területen való áthaladás miatt. A repülés lement, jó volt, élveztem én is és az utas is. Minden rendben zajlott, ahogy az lenni szokott.

Hazafelé az egyik oktató javaslatára a Pilisen keresztül jöttem, mert az gyorsabb és élvezetesebb a sok kanyar miatt. Milyen igaz, menjünk arra, amúgy is egy erősebb autó volt nálam (hobbiként nem csak repülök, hanem autós cikkeket is írok + kocsikat tesztelek az Autónavigátornál). Pilisszentkereszt után Pomáz felé már tempósabb az út, több az egyenes, nincs annyi szűk kanyar. Gyors balos majd egy lejtős egyenes, ahol hipp-hopp 100 km/h felé gyorsít a bő 300 lóerő.

A távolban egy kisbusz, mellette pár ember. Villanyszerelőknek láttam őket, majd amikor közelebb értem akkor vettem észre, hogy itt bizony a rendőrök traffiznak. A délutáni repülős és autózós élmény szertefoszlott. Itt maradt 30 ezer alsó hangon, a picsába. Na, újabb pont a repülésnek: ott nem kell parázni attól, hogy megbújnak a rendőrök és traffival vadásznak rád. Mehetsz 200 km/óra felett, akár lakott területen belül (pontosabban felett) is.

Nincs mit tenni, ezt megszívtam. Haladjunk tovább, most már óvatosabban. Tettem még egy nagyobb kört, Pest vonzáskörzetében hogy gyűjtsem a tapasztalatokat az autóról. Nagyjából 17 óra körül sikerült visszaérni a város környékére. Pénteken ez az időpont jelenti a csúcsot. Ezt sikerült is megtapasztalni. Voltak olyan kereszteződések, ahol balra bekanyarodni eléggé időigényes volt, ráadásul közben több irányból is jött a forgalom, észnél kellett lenni nagyon.

Még egy pont a repülésnek: ott ilyenekre nem kell figyelni. Nincs olyan, hogy több tíz, dinamikusan mozgó társ vesz körül és alkalmazkodni kell hozzájuk. Nem tud lelépni elég a gyalogos 2500 láb magasan és lényegesen kevesebb a szembejövő és keresztező forgalom is.

Mennyire veszélyes a repülés?

Korábban még a repülés fárasztott le fél-egy óra alatt, most pedig a közúti közlekedés jóval nagyobb odafigyelést és koncentrációt igényel, mint a repülés. Eszembe is jutott ezt követően Varga Zoli raliversenyző interjúja:

– Csupa ilyen, úgymond az átlagember számára veszélyes sportot űzöl?
– Nem, ez nem a veszélyes. Az átlagember péntek délutántól szombat délelőttig az M3-ason meg az M7-es, az a veszélyes! Nem ez, hogy itt megyünk le-föl..

Ez nagyon is így van! Én nem egyszer tapasztaltam már meg, hogy amíg kiérek a reptérre, addig több váratlan közlekedési szituáció ér, mint a levegőben. Általában ritkán fordul elő velem necces helyzet a közutakon és szerencsére kevés hülyével találkozok, de van, hogy összejön fél óra alatt kettő is. Ilyenkor már alig várom, hogy a levegőben legyek, hiszen ott minden nyugodtabb és nincsenek körülöttem bénák, akikre nekem kell jobban figyelni.

       

Ismersz valakit, aki pilóta szeretne lenni? Ez biztosan érdekli majd! Most névre szóló dedikálással is kérheted! Érdekel a könyv!

Mi a veszélyesebb?

Ha úgy tanulsz meg autót vezetni, hogy már rutin vizsga sincs (igen, manapság már nincs ilyen) és vészfékezni sem tanítják meg az embert, a vészhelyzetek kezelése a gyakorlatban pedig szóba sem kerül. Mi van akkor, ha megcsúszik az autó eleje vagy hátulja, hogy kell ilyenkor megfogni stb. Egy mondat jut eszembe erről.

Mikor fékez a kezdő vezető életében először 100-ról nullára vészfékezés szerűen? A halála előtt 10 másodperccel.

Mondta egykor egy autóversenyző. Sajnos ez igaz. Nagyon sokan tisztába sincsenek az autó fizikájával, annak viselkedésével. Ez a veszélyes!

Nem pedig a repülés, ahol a 45 órás gyakorlati képzést mindenki végig csinálja, ebből pedig bő 10 órát vészhelyzet gyakorlással tölt el. A képzés közel negyede vészhelyzetek előidézése és annak megoldása. A gyakorlatban! Nem csak elméletben, mint az autóvezetésnél. Egy pilóta nem kap addig szakszolgálati engedélyt hobbi szinten sem, amíg nem tud minden vészhelyzetet készségszinten lekezelni.

A vizsgán feladat is egy vészhelyzet megoldása, ami akkorra már egyáltalán nem vészes. 🙂 És hogy milyen vészhelyzet feladatokat gyakorolnak a növendék pilóták? Erről lesz szó a következő Youtube videóban. Iratkozz fel a Pilótaszemmel Youtube csatornára, hogy ne maradj le róla!