Repülési napló #1 – Eltérés a repülési tervtől
Előzmények. Már-már forradalmi hangulat uralkodott március 15-én bennem a repülést illetően. Január eleje óta ugyanis nem voltam levegőben kisgéppel. Február elején két nap alatt jó 6 órát sikerült Európa felett repülni, de ezt inkább utazásnak nevezném.
Szóval erős hiányérzet volt már az igazi repülést illetően. A januári és februári hónapokban persze folyamatosan terveztem a repüléseket, de az időjárás mindig keresztül húzta. Pont akkor van rossz idő, amikor mentem volna, máskor meg olyan szép, napos idő volt 100 km-es látással, hogy a szívem vérzett, hogy nem repülhetek. Amikor folyamatosan veszi el tőled a természet a lehetőségeket, akkor egy idő után már valóban forradalmi hangulat kezd el uralkodni az emberben.
Ilyenkor van szükség baromi nagy önkontrollra. Nem szabad türelmetlenkedni, vergődni, erőltetni, hogy de akkor is felszállok ma, mert voltak már ebből halálos esetek.
Március 14. Egy nappal a repülés előtt már folyamatosan követem egész nap az időjárás-előrejelzéseket. Mi várható holnapra? Hát nem sok jó. Csapadékot ír, szerencsére nem sokat, viszont alacsonyan lesz a felhőalap. Jó, ez felejtős lesz, gondoltam, emiatt nem is készültem komolyabban erre a napra. Úgy voltam vele, hogy felkelek és majd kiderül, hogy lesz-e repülés holnap. 12.30-tól van az első kör, 14.00-től pedig a második. 8-kor kelek és meglátjuk, hogy mit mutatnak a térképek, webkamerák.
A következő két repülés volt betervezve erre a napra.
12.30-tól egy 30 perces Esztergom-Dunakanyar-Esztergom kör, amit már többször eltoltunk az időjárás miatt. Az utas egy könyvvásárló, aki nyerte ezt a sétarepülést (a Pilóta leszek könyv előrendelési szakaszában ez volt az egyik bónusz).

Az első útvonal repült nyomvonala. A Duna jó navigációs pont, ez az útvonal egy alkalom után fejből megy mindenkinek
14.00-tól szintén egy régóta tervezett bő 1 órás CTR kör volt a terv, ami egy tök izgalmas útvonal, de erről lesz még szó hamarosan.
Jól látszik, hogy mennyire nem vettem komolyan azt, hogy holnap repülés lesz. Előző este, pontosabban már aznap éjszaka 2-kor aludtam el, de 8-kor már fel is keltem magamtól. 6 óra alvás nálam általában kevés, de most bőven elég volt, fitten ébredtem, a korábbi napokra jellemző enyhe fejfájásnak nyoma sem volt. Ágyból ki majd rátapadtam a webkamera képekre és a Dunakanyarban egész szép látvány fogadott. Felhős bár, de a látás 10 km feletti. Lehet, hogy mégis lesz repülés ma?
A radarkép viszont nem volt szép. Egy nagyobb csapadékzóna tartott Budapest és Esztergom felé. Esztergom-Kecskemét vonalon egy nem túl széles sáv volt érkezőben. A mozgásából látszott, hogy délig ez bőven átvonul felettünk. Utánpótlás nem érkezett nyugatról, így felcsillant a remény. Kezdjünk el készülni. Tabletet tölteni, navlogot nyomtatni, reptervet meg majd a reptérről leadom, gondoltam, hiszen nem 100 százalék még, hogy fel fogunk ma szállni.
Kimegyek 11-re a reptérre, szétnézek, hogy mi újság. Ha nem oké az idő, akkor még mindig van idő lemondani az utasokat, hiszen ők még el sem indultak. – ez volt a terv.
Út közben pont elkapott egy zápor, amire a radar előrejelzés alapján számítottam is. Tök jó, mire kiérek addigra ez elvonul és remélhetőleg nem lesz újabb csapadékzóna. Így is lett. Esztergomban bár felhős, de száraz idő fogadott, egy ismerős pilóta már túl volt aznap egy hosszabb útvonalon. Mindig örülök és előny, ha valaki már repült előttem. Jól ki is kérdeztem, hogy milyen az idő odafent illetve minden ok-e a repülőgéppel. Alapvetően rendben van az idő – mondta, itt-ott kisebb felhők lógnak alacsonyabbra, mint az átlag. Az előrejelzés szerencsére javulást írt felhőalap szempontjából, esőt tekintve pedig maximum kisebb, gyenge záporra lehetett számítani.
Közeledett a 12 óra 30 perc, így leadtam a repülési tervet az Esztergom-Dömös-Esztergom útvonalra. A könyv nyertese egy 15 éves srác, aki gyerek korától pilóta akar lenni. Kis gépen még nem repült, anno a Malévosok behívták a pilótafülkébe egy nyaralás során, akkor indult el az őrület. Mondtam, hogy a kisgépes repülés lényegesen jobb lesz, mint a nagygépes. Leszállás után ezt ő is megerősítette.

Boti még nem repült kis géppel, így külön élmény volt neki ez a sétarepülés nyeremény. 10 év múlva már lehetséges, hogy ő fog engem vinni Európa felett valamelyik légitársaság színeiben
Odafent nem volt semmi különös időjárás szempontjából. Volt egy pici zápor, de nem jelentett különösebb veszélyt.
Ha már biztonság. 2,5 hónap kihagyás után azért esélyes, hogy elfelejt pár dolgot az ember, ezért kiemelt figyelemmel kell ilyenkor a repülésre készülni. Biztos nálam van-e minden, ami kell? Minden meg lett tervezve és át lett nézve? Indulás előtt a csekklista tökéletesen végig lett nézve? Ezekkel a hosszabb kihagyás ellenére sem volt gond. Fent viszont volt egy érdekesség, ami egy saját hibára volt visszavezethető. A rádió hangerejét visszafele úton letekertem, hogy ne zavarjon be annyira a saját beszélgetésünkbe. Majd amikor köszöntem el a tájékoztatótól, akkor nem hallottam a választ. Azt gondoltam, hogy a környező hegyek beárnyékolnak, így ők hallanak minket de én őket már nem. Elmondtam, hogy mit fogok csinálni és szokás szerint telefonon zárom a repülési tervet a földről.
Rendben visszaérkezünk, a terv zárása megtörtént, az utas pedig boldog volt.

A következő, bő 1 órás repülés egy CTR kör keletről nyugati irányba való kerüléssel
Én viszont továbbra is agyaltam, hogy mi legyen a CTR körös útvonallal, amire 1 óra múlva indulunk. A Dunakanyarból ugyanis látszott, hogy a tervezett útvonal felé nem túl szép az időjárás. 60 perc azért még sok idő, látva, hogy viszonylag gyorsan mozog a csapadékzóna. Fél órával indulás előtt érkezett meg az utas, akkor sem volt sokkal jobb a helyzet Budapesttől keletre. Erre kezdtük volna meg az útvonalat, az idő viszont továbbra sem javult ezen a területen. Ok, fordítsuk meg az irányt, nyugatról kerüljük Budapestet és Esztergom-Tököl-Dabas útvonalon repülünk. Tökölön alacsony áthúzunk, onnan pedig látjuk, hogy milyen az idő a CTR belsejében illetve keleti oldalán.

A CTR körre induláskor így nézett ki a Dunakanyar. Nem érintettük volna ezt a részt, de érdemes megjegyezni hogy jobb oldalon meddig látni el
Rendben eljutottunk Tökölig, jól sikerült az alacsony áthúzás. Ekkor viszont dönteni kellett. Nem Dabas felé megyünk, hanem nyugatnak. Ercsi, Felcsút és vissza Esztergom, így módosult a repülési terv. Ebben a térségben ugyanis már félig napos volt az idő. Tököl után szóltam is a tájékoztatónak, hogy Ercsi-Felcsút lesz az új útvonal.
Menet közben kellett újratervezni a további útvonalat, ami papír alapon nem egyszerű. GPS természetesen volt nálam, de szándékosan nem az alapján repültünk, hanem próbáltam az utassal megterveztetni, hogy mit hogy kellene. A hagyományos, elemi navigációt használtuk, elvégre ezen az útvonalon az utasomnak részben az volt a feladata, hogy próbáljon végignavigálni térképen külső segítség nélkül.
Tökölig el is jutottunk, szépen mondta mikor merre, utána az újratervezés miatt nehezebb dolga volt. Nem csoda, egy olyan térség felé mentünk, ahol még gyakorlottabb pilóták is képesek eltévedni. Ercsi után jött a napsütés, nyugat felé alig lehetett látni a párán visszacsillanó napsugarak miatt. A navigációba én is annyira belemerültem, hogy a 2500 lábas magasságot hamar eldobtuk 1500 lábra. Ez azért durván sok eltérés, meg is lepődtem, hogy de közel van az M6-os autópálya alattunk, akkor vettem észre, hogy 1000 lábbal lentebb vagyunk, mint kellene.
Gyorsan visszaemelkedtünk 2500-ra, közben megint csúnyább, felhősebb időbe kerültünk, romlott a látás is átmenetileg. Pár perc után amikor már Felcsút környékén jártunk, kerestük a falut, de csak nem találtuk. Nekem is feltűnt, hogy mást látok magam előtt, mint kellene, ekkor rápillantva a GPS-re korrigáltam, hogy irányba legyünk és néhány perc után megjelent a stadion a földön. Az már tuti Felcsút lesz. Nagyjából egy 15-20 fokos szögeltéréssel indultunk el rossz irányba Ercsitől, ami elég volt ahhoz, hogy 1-2 településsel nyugatabbra legyünk a következő fordulóponttól.

A CTR kör helyett végül ezt az útvonalat repültük. Ercsinél alapból keveset fordultunk jobbra, ami miatt elcsúsztunk pár településsel
Innentől már Bicske majd Esztergom volt az útvonal, amit gond nélkül sikerült teljesíteni, mindezt úgy, hogy az utas navigált. Természetesen én, mint parancsnok végig tudtam, hogy merre vagyunk, nem vakrepülés volt ez nekem, ugyanakkor jó kis ismétlés az elemi navigációt illetően. GPS-szel útvonalat repülni nem jelent kihívást. Ha viszont meghal a technika, akkor jó, ha térkép alapján is össze tudjuk rakni, hogy éppen merre járunk. Az Apple tablet mellett egyébként egy Androidos mobil is nálam van, mint másodlagos eszköz, ha bármi gond adódna a tabletes navigációval. Ráadásul ebben a gépben egy profi Garmin navi is be van építve, ami szintén segít, ha eltévednénk.
Összességében jót sikerült repülni ezen a napon, nagy élményt adtam másoknak és nekem is élvezetes volt mindez. Jó döntés volt az eredeti útvonal módosítása, ugyanis visszafele úton Esztergom közelében jól látszott, hogy Dunakeszi, Gödöllő felett még mindig ronda az idő. Arra kellett volna visszajönni, jó, hogy nem tettük meg. A radarképet elemezve is látszott, hogy bőven esik még arra, pedig már rég a földön voltunk. A 2,5 hónapos kihagyás ellenére szépen ment a repülés, jól sikerültek a leszállások is. A rádiózásban sem volt hiba. Jól mondta az oktatóm, hogy 200 óra körül (jelenleg bő 170 óránál járok) már van egy magabiztos tudás.

Mire visszaértünk a második útvonalról, addigra jól láthatóan leromlott a látás Visegrád környékén (kép jobb oldala)
Ezt én is tapasztalom, viszont nem szabad elbízni ilyenkor és később se magát az embernek.
A felkészülés sokat jelent, lényegében azon múlik minden.
Mivel ismert útvonalakon repültem ma, ezért a felkészülés rövidebb időt vett igénybe. Érdekes módon a reptérre vezető úton sem izgultam annyira, mint általában szoktam. Nekem mindig ez a legstresszesebb időszak repülés előtt, amikor megyek a reptérre. Ha kiértem, és látom, hogy repül a gép, jó az idő, akkor már nyugodtabb vagyok. Amikor átnézem a gépet, beülök, beindítom, kigurulunk a várópontra, végigmegy a csekklista, akkor már teljes nyugodtsággal tolom rá a full gázt, mert tudom, hogy végignéztem mindent és rendben van a technika.
Ha a fentieket olvasva kedved támadt neked is egy útvonalat végignavigálni vagy csak megnézni a Dunakanyart fentről, akkor foglalj időpontot. Ide kattintva máris látod a naptáramat és az adott időpontra kattintva a repülés feltételei is megjelennek.
Hagyj üzenetet