Pilótaképzés a koronavírus után

Újratervezés

Mostanra már bizonyára mindenki mindent tud a COVID-19-ről.

Nem is erről kívánok írni, sokkal inkább arról, hogy mi várható a pilótaképzésben a járvány lecsengése után.

Nem jó hír, hogy a repülést elsők között és igen komoly mértékben érintette a világjárvány. Ugyanakkor várható is volt, hogy jön valamilyen válság.

Csúcson pörgött az iparág, tele voltak a járatok, a repterek, sorra rendelte sok légitársaság az új gépeket, új útvonalak nyíltak meg, zsúfolttá vált a menetrend, csúcsokat döntöttek az utas és járatszámok.

Most pedig pár hét leforgása alatt szinte az összes utasszállító gép eltűnt a égboltról, szerte a világon.

Óriási bevétel kiesés, leállított kadétprogramok és egyéb pilótaképzések, tömeges elbocsátások külföldön és idehaza.

A korábbi hírek, melyek arról szóltak, hogy 15 percenként kell egy pilóta a világban, mostanra érvénytelenné vált. Újratervezés szükséges.

Mit hoz a jövő?

Nem vagyok jós, viszont volt már néhány válság korábban, ami alapján az alábbiakra lehet számítani.

Optimista vagyok, de most a józan ész diktál: valószínű, hogy évekbe telik majd, amíg visszaáll a 2019 év végi állapot a pilóta piacon.

Egészen biztos, hogy a következő időszakban nem lesz igény annyi közforgalmú pilótára, mint amennyi az utóbbi néhány évben volt.

Ezért:

  • valószínű, hogy megszűnnek a kedvező képzési feltételek a légitársasági kadétprogramoknál, ezért többet kell majd fizetni (drágább lesz az önrész)
  • bizonyára megemelik a felvételhez szükséges minimum repült óraszámot (150-200 óra helyett 300-400 órával lehet bekerülni)

Az elmúlt években tomboló pilótahiány ellenére sem volt könnyű bekerülni egy légitársasághoz, most viszont még nehezebb és drágább lesz.

       
Érdekel a repülés világa?
Május 14-én indul a Pilóta leszek előkészítő tréning! Ez egy 100% online nézhető, több, mint 15 órás tréning és mentorálás. Pár napod még maradt jelentkezni! Klikk a képre vagy piros gombra és nézd meg a részleteket!



Érdekel a tréning!

Most ne a repülésre alapozz!

Leendő fiatal pilóták! Ezúttal nem a pilótaképzésre buzdítalak titeket!

Most láthatod, hogy nem előnyös, ha valaki csak egy lábon áll és ez a láb jelen pillanatban a repülés. Bizonyára a legtöbb pilótának most nem kell aggódni, hiszen vannak anyagi tartalékai, a kérdés csak az, hogy a jövőben is meglesz-e az a fizetés és munkahely, amit eddig kapott. Biztos lesznek, akik rosszul jönnek ki ebből a helyzetből és nehézzé válik az életük, ha csak repüléssel kapcsolatos tudás van a fejükben.

Neked, ha elég fiatal vagy még, megvan a lehetőséged, hogy pl. a gimnázium után ne azonnal ezen a területen indulj el.

Továbbra is fontos lesz ebben a szakmában, hogy tudj jól angolul, ezért a nyelvtanulást ne hagyd abba.

Emellett azt javaslom, hogy tanulj meg olyan szakmát vagy szakmákat, amelyek egy hasonló krízis esetén is életképesek. Jelenleg az online élet nem állt meg. Sőt, most fut csak fel igazán. Számos munka végezhető már online, én is ebből élek már évek óta, hogy különféle online rendszereket építek és menedzselek vállalkozóknak.

Nem kell bejárni sehova, lényegében onnan dolgozok, ahonnan akarok. Net szükséges és egy laptop. Lehet nem fog tetszeni, de szerintem ez sokkal szabadabb élet, mint a pilótaság. Emiatt álltam meg a kisgépes oktatásnál, mert a nagygépes világgal egy olyan életforma jár együtt, amivel én nem tudok azonosulni.

Viszont ha csak repülést oktatnék, most szorulna a hurok nálam is, hiszen ezt a lábat most bizonytalan időre kilőtte alólam a vírus. De nincs para, az online térben tovább megy az élet biztosítja a megélhetést.

Sok-sok év alatt tanultam ebbe bele, sok-sok hibát elkövettem. Most elindulva a nulláról viszont akár hónapok alatt el tudnék jutni oda, ahol most tartok. Mert tucatnyi segítség érhető már el, természetesen online.

Rengeteg oktatóanyag elérhető már az interneten, amely egy sikeres online vállalkozás felépítését tanítja meg.

Ha szorgalmas vagy és hajlandó vagy tanulni, akkor egy ilyen tudással többre viheted, mint egy diplomával. 5-10 éves távlatban pedig megkereshetsz annyi pénzt, hogy akár egy nagygépes pilótaképzésre is befizethetsz.

Egyelőre többet nem írok itt erről, ha érdekel a téma, akkor itt jelezheted és küldök majd olyan e-maileket, amiben segítek elindulni az online pénzkeresés útján. Mert én is ebből élek és jelenleg ebben hatékonyabban tudok neked segíteni, mint a pilótaképzésben.