Amit az Uber megszűnése taníthat a pilótaságról
Tegnap meglepő hírre kaphatták fel a fejüket az innovatív technikát pártolók. Kivonul az Uber Magyarországról. Mondhatnám azt, hogy nem véletlen. Sokan persze egyből a kormányt és a tüntető taxisokat okolják, de nézzük csak egy kicsit távolabbról a dolgokat. Annyira új és innovatív ez a szolgáltatás, hogy egyszerűen még nem érte el itthon azt a kritikus tömeget, aki esetleg ki tudott volna állni az alkalmazás mellett.
Addig amíg az aluljárókban a kihelyezett jegy automaták helyett a pénztáraknál kígyóznak a sorok, addig amíg ugyanez van a hiperbekben, mert félünk az önkiszolgáló pénztáraktól, addig amíg megvesszük a legújabb okostelót, de csak játszani vagy telefonálni tudunk rajta, addig amíg a mai új autókban nem használjuk ki a modern, innovatív extrák jelentős részét, addig ne várjuk azt, hogy egy Uber tud itthon működni és kiáll mellé az a tömeg, amely felül tud kerekedni a taxisokon.
Fizetési megoldásokat tekintve az Uber ráadásul kizárólag bankkártyát fogad el, amivel már jelentősen megcsappantja azok számát, akik igénybe vennék a szolgáltatást. Nem kell messzire menni, én is hasonlókat tapasztaltam. Az április elején debütáló Megvalósult pilóta álmok könyvet (itt találod jobbra) a bevezetési kampány során a vásárlók csupán 30 százaléka fizette ki bankkártyával. További 10 százalék PayPallal. A maradék 60 százalék pedig inkább fizetett 500 Ft-tal többet a könyvért, csak hogy utánvéttel kaphassa meg.
Érdekel a pilótaképzés? Akkor a Pilóta leszek könyvben mindenre megtalálod a választ! Most egy rakás bónuszt is kapsz hozzá! Klikk a könyvre és nézd meg a részleteket! ![]() Érdekel a könyv! |
---|
Ezen kell változtatni. A régi, jól megszokott és berögzült dolgokon. Nézzük csak meg. Egy légitársaság oldalán hogy tudsz jegyet vásárolni? Kizárólag bankkártyával. A nagygépes pilóták már tabletről nézik a különböző dokumentumokat és a megközelítési térképeket. Egy modern gondolkodású hobbypilóta is már profi szoftverekkel tervezi az egyszerűbb útvonalakat is, ahelyett, hogy szögmérővel és vonalzóval bíbelődne a papírtérképen.
Ha nagygépes pilóta akarsz lenni, akkor az újítók körébe kell tartoznod és mindig a korral kell haladni, folyamatosan kell tanulni. A pilótaság ugyanis egy életen át tartó tanulást is magába foglal. A mai utasszállító gépek a kor legmodernebb technikáját képviselik. Innovatív gondolkodásmód nélkül és folyamatos tanulni vágyás nélkül kizárt, hogy megvalósítsd ezt az álmod és hosszú távon ebben a szakmában dolgozz.
A kisgépes (hobby) repülésben is számos olyan eset történt már, ahol egy innovatív technológiai újítás akár emberéleteket is meg tudott volna menteni. A gond csak az, hogy az oktatási tematika és a tanfolyamok nem tartalmazzák ezeket az újításokat. Emiatt vagy saját magad jössz rá (ha eléggé technikai ember vagy) vagy nem tudsz róla, ami miatt könnyen kerülhetsz kellemetlen szituba.
Tomi, ebben az a durva, hogy a vilagon altalanos: az emberek taszitjak a valtozast. Azok, akik kepesek elenjarni a valtozasban, és a valtoztatasban, avagy ennek vezerleseben, tenni azert, hogy a dolgok valtozzanak, (ergo kepesek maguat fejleszteni, kepesek tnaulni) azok lesznek sikeresek, azok lesznek cegvezetok, azok lesznek nagygepes pilotak is akar (ebben az osszefuggesben).
Mit csinal ezzel szemben a tomeg? Ragaszkodik a megszokotthoz, es azt szereti csinalni, ami meg van mondva neki, amivel belulmarad a komfortzonajan. Hova kanyarodik ez a tema? Miert tobb egy gyarigazgato fizetese idealis esetben egy osszeszerelo munkasénal? Mert elobbi a jovo stragegiajaval van elfoglalva, ennek erdekeben tanul, tesz, nincs raszorulva, hogy napi aprosagokkal foglalkozzon, es ennek erdekeben be is tudja osztani az idejet, nem torténik meg vele az, hogy nem csinal semmit, ha nincs a szajaba ragva hogy mit kell csinalni. Utobbi pedig az elore betanitott rutint ismetli.
Hogy jon ez az uberhez? A valtozni kepes, innovaciot kedvelo emberek elkezdtek hasznalni, és ok mar reszesultek az elonybol, a maradiak meg mentek taxizni (paypal vs utanvet), mert az komfortzonan belul van.
Ilyen az emberi természet, pareto, abc, es ezert van az hogy a leggazdagabb 1% keresi a lové nagyrészét a vilagon. Es ezert van az hogy csak egy minimalis kiscsoportbol lesz pl nagygepes pilota. Jo persze vannak még mas dolgok is az osszefuggesben, de az emberi mentalitas az ilyen.
Aki nem mer tanulni, valtoztatni, valllalkozni, es ennek kovetkezteben nem keresi meg a nagy zsét, az panaszkodik azokra a sikeres emberekre, akik mertek megtenni ezt, komfortzonan kivul helyezkedve. Mert azert vannak olyanok is a vilagon, akik ugy lettek sikeresek, hogy nem voltak jokor jo helyen, amikor valami epp privatizalasra kerult.