2016. Egy maradandó év az emlékeimben, amit elsősorban Neked köszönhetek. Nélküled nem lehetett volna olyan sikeres és örömökkel, boldogsággal teli ez az év, mint ahogy megéltem.

Köszönöm Neked, hogy 2016-ban is követtél, likeoltad a postokat, olvastad a blog bejegyzéseimet vagy nézted a videóimat.

Köszönöm, hogy megvásároltad és elolvastad a Megvalósult pilóta álmok könyvemet, amely 2016-ban 619 eladott példánnyal büszkélkedhet.

Köszönöm, hogy részt vettél az online vagy élő tréningjeimen. Köszönöm, hogy kérdéseket tettél fel, amellyel segíteni tudtam pilóta karriered.

Köszönöm a sok-sok dicséretet és kritikát, melynek eredményeként egyre jobbá tudtam tenni a Pilótaszemmel projektet.

Sok nagyszerű embert ismertem meg 2016-ban, ha köztük voltál, akkor nagyon örülök a személyes találkozónak!

Tudom, hogy 2017 még jobb év lesz, mint a tavalyi!
Jön néhány újdonság, amelyekről elsőként jövő hét szombaton (január 7-én) egy élő, ingyenes nyílt napon számolok be!

Ha azt tervezed, hogy 2017-ben belevágsz álmaid megvalósításába és elindítod a pilóta karriered (legyen az hobbi vagy hivatásos), akkor jelentkezz az alábbi űrlap kitöltésével.
Január 7-én személyesen fogok Neked segíteni a leendő pilóta karrieredben!

Addig is Sikerekben Gazdag Boldog Új Évet Kívánok!